A tragédia bekövetkeztekor három bak, valamint két nőstény állt rendelkezésemre, hogy tovább vigyem I. Sall vérét és folytassam a megkezdett munkát. Továbbá volt még egy nem sallander színű, de genotípusában megfelelő nőstényem is, aki még az ősi thüringiai bakra volt visszavezethető, és akiről a következő fejezetben fogok részletesebben írni. Természetes ilyen kis állomány mellett nem volt szükségem három bakra, így a legkisebbett kiselejteztem, egy másodiknak pedig mindössze egy párzást engedélyeztem, az viszont olyan sikeres volt, hogy ennek köszönhetően még most is jelen van a génállománya a székely nyulakban.
A legszebb, legjobban pigmnetált és legzömökebb bakot II. Sall-nek neveztem el és rá bíztam a munka nehezét. Volt egy apró fehér folt az orrán, ami azt jelezte, hogy recesszíven hordozza a holland tarkaság génjét is, ami később az utódaiban fel is ütötte néhányszor a fejét, tetszetős holland-sallandereket eredményezve. Sajnos II. Sall-ről mindössze egy fotó maradt fenn, amelyen kb. öt hetes, a székely nyúlban hagyott lenyomata azonban kitörölhetetlen; talán nincs is olyan törzskönyv, amelyet ne lehetne visszavezetni rá.
 |
| II. Sall öt hetesen |
A két nőstényből a Ludmilla nevű volt a szebb, a sors viszont úgy hozta, hogy az intenzív mosakodási szokásai miatt Mosó Sall nevet kiérdemlő, kissé pigmnethiányos és izomszegény nőstény hagyott hátra több utódot. Mosó Sall szintén holland gén hordozó volt, amelyet két lányára is átörökített, Ludmilla pedig főként arról maradt emlékezetes, hogy egy havanna színű kosorrú bak segítségével sikeresen becsempészte a havanna gént a székely nyúlba.
 |
| Ludmilla |
 |
| Mosó Sall |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése